Képzeld el a világot, ahol az olvasás bűn, a gondolkodás veszélyes, és a tűzoltók nem oltanak, hanem gyújtanak. Ray Bradbury kultikus regénye olyan, mint egy sötét sci-fi film a Netflixen – csak éppen már évtizedekkel ezelőtt megírta. A Fahrenheit 451 nem csak egy disztópikus sztori, hanem kemény tükör a társadalomnak, ahol az emberek inkább néznek, mint gondolkodnak. A főhős Montag, tűzoltó – de nem a hagyományos értelemben. Feladata, hogy elégessen minden könyvet, mert a rendszer szerint azok csak bajt hoznak. De mi történik, ha egy rendszerhű katona elkezd kérdéseket feltenni? Lázadás. Veszély. És talán… remény? Lebilincselő, gondolatébresztő és fájdalmasan aktuális szöveg.

Ruszeből az idén is egy izgalmas előadás érkezik: egy Shakespeare- adaptációt láthat a nagyérdemű, melynek sikerét garantálja az előadás rendezője Dumitru Akrish (aki a tavaly látott produkció rendezését is jegyzi) és a kiváló társulat. Lear király és lányainak története fontos és érvényes kérdéseket jár körül, egy olyan előadással, mely az álnokság, a kitartás, az alázat és a szeretet témáit hozza közel nézőihez. A Dumitru Akrish rendezésében színre vitt „Lear” előadás a megélt idő kérdésére keresi a választ és arra: milyen időket élünk mi meg? Hogyan használjuk ki a ránk szabott időt? Shakespeare szövegében megjelenik az erő, a hatalom kérdése is, a ruse-i előadás pedig körüljárja: mit tesz a hatalom az emberrel? A hatalom, erőszakot szül, ami behálózza a fiatal lelket, főleg, amikor a minket körülvevő levegőből is az árad. Az agresszió, pedig mindennek a következménye. Összességében abba a lelki-láncreakcióba nyerhetünk betekintést, vagyis abba, hogy akiben egyszer megszületik ez az agresszió, átváltja azt végeláthatatlan elnyomássá az őt körülvevő világban.

1940-ben a budapesti Operettszínházban bemutatóra készülődtek. Eisemann Mihály legújabb művét vitték színre, főszerepben Kiss Manyival. Az előadás elkezdődött és egyszer csak Kiss Manyi hangja töltötte be a teret: „Jaj de jó a habos sütemény…” Ugye, hogy ismerős? A szavakkal együtt rögtön bekúszik a dallam is. Eisemann darabja nem egy klasszikus operett, nincs hatalmas énekkara és tánckara. Amije viszont van, az a fülbemászó dallam és a magával ragadó történet Bán Sándor tenoristáról és az őt bálványozó bakfisokról.