Az unalom mindennél rémisztőbb - üzeni a nagy játékmester, Georges Feydeau Egy kis jóleső borzongásért sok mindenre képes az ember, például félremagyaráz, megcsal, konspirál, fura helyzetekbe keveri magát. Bármi, csak pörögjön az élet. Feydeau történetében az emberek élete természetes egyszerűséggel csúszik át az abszurdba pusztán néhány tulajdonságuk felnagyításával, ami rávilágít, milyen könnyű is nevetségessé válni az élvhajhászat közben. Így válik az előadás egyszerre szembesítő, ám rendkívül szórakoztató élménnyé a közönség számára.

Szimfonikusokkal, kortárs balett-tel és Ráskó Eszter stand-uppal színesített színháztermes turnék után, a Honeybeast megint egyedülálló produkcióra készül. Tarján Zsófi, aki nemcsak hangja, de grafikusként, művészeti vezetője is a zenekarnak erről lelkesen így nyilatkozott: „a kitalált látvány-koncepciónk szerint, a színpad teljes hátsó részét, félkörívben (közel 180 fokban) kitöltő, nagy pixelszámú ledfalat építünk, olyan 3D-s hatást teremtve, amelynek mi, a színpadon zenélő zenekar is részei vagyunk, olyan valós és képzeletbeli helyszíneket megjelenítve, amelyek a Honeybeast dalokban tűnnek föl.”

1940-ben a budapesti Operettszínházban bemutatóra készülődtek. Eisemann Mihály legújabb művét vitték színre, főszerepben Kiss Manyival. Az előadás elkezdődött és egyszer csak Kiss Manyi hangja töltötte be a teret: „Jaj de jó a habos sütemény…” Ugye, hogy ismerős? A szavakkal együtt rögtön bekúszik a dallam is. Eisemann darabja nem egy klasszikus operett, nincs hatalmas énekkara és tánckara. Amije viszont van, az a fülbemászó dallam és a magával ragadó történet Bán Sándor tenoristáról és az őt bálványozó bakfisokról.