A csengő különlegessége az, hogy egyike a ritka kincsnek számító kamaraoperáknak, és az is, hogy szövegét maga a zeneszerző írta. Különleges élményeket tartogat tehát Don Annibale patikus bohó története. Egy pillanatkép szemtanúi lehetünk: a friss házasoknak egyetlen éjszakájuk van együtt, a férjnek hajnalban utaznia kell. A fiatal szerelmes, Enrico egész éjen át feltartóztatja az idősödő férjet, Annibalet a hitvesi ágytól. Ugyan miért? A megfejtés igen egyszerű: szerelmes a fiatal és szép újdonsült menyasszonyba, Serafinába. A patika csengője tehát háromszor szólal meg, Enrico háromszor ölt álruhát. Negyedszerre már magát adja, és a postakocsi indulására figyelmezteti a pórul járt férjet. Ő megy, a fiatalok pedig maradnak...

Egy fiatal polgárlány nem könnyű mindennapjait éli, karnyújtásnyira a megvetett, megpecsételt kárhozattól, ahova a szegénysorsú fiatal lányok jutnak. Kiváltképp, ha éppen az édesanyja a kerítő, és nővérei már régen beléptek az „üzembe”. Mayer Fanninak azonban a sors kezet nyújt egy magyar nábob személyében. Az életet azonban nem a mesei fordulatok építik: a jószándékú férfi nem egy bibliai nábob, hanem egy megtért, tékozló mágnás, egy idős nemes: Kárpáthy János, aki maga is a megváltást keresi. Két kiutat kereső ember szomorú találkozása ez, amely mégis megnyitja a szívet egy szerethetőbb jövő felé.

1940-ben a budapesti Operettszínházban bemutatóra készülődtek. Eisemann Mihály legújabb művét vitték színre, főszerepben Kiss Manyival. Az előadás elkezdődött és egyszer csak Kiss Manyi hangja töltötte be a teret: „Jaj de jó a habos sütemény…” Ugye, hogy ismerős? A szavakkal együtt rögtön bekúszik a dallam is. Eisemann darabja nem egy klasszikus operett, nincs hatalmas énekkara és tánckara. Amije viszont van, az a fülbemászó dallam és a magával ragadó történet Bán Sándor tenoristáról és az őt bálványozó bakfisokról.