„Se operába, se hangversenyre nem nagyon járok. Mostanában a hason csúszásra és emberölésre fektetem a hangsúlyt.” (Örkény István: Tábori lap Szilágyi János Györgynek)

Örkény István fél évet töltött az orosz fronton. A II. Magyar Hadsereggel kétezer kilométert gyalogolt, lövészárkot ásott, aknát szedett, drótakadályt állított. Majd hadifogságba került. Így élte túl a háborút. Ellentétben azzal a hatvanezer magyar katonával, akik elestek vagy megfagytak a Don-kanyarban. A Tótékat – saját bevallása szerint – miattuk írta meg: „az ő telük, az ő sorsuk” nem hagyta nyugodni.

A Tóték mégsem tragédia, hanem tragikomédia. Mátraszentannán, ahol a történet játszódik, nincsenek lövészárkok és drótakadályok. Van viszont egy postás, aki önkényesen szelektál a frontról érkező levelek között, egy pszichiáter professzor, aki őrültebb a betegeinél, egy plébános, aki már maga sem tudja, mit tanácsoljon híveinek, és vannak Tóték, akik végkimerülésig dobozokat gyártanak, csak hogy fiuk parancsnokát ne sértsék meg. Mátraszentannán nem a test pusztul, hanem a lélek és az értelem. És Örkény szerint ez a leépülés a háborús veszteségek legnagyobbika.