Jókai kevésbé ismert Komáromban játszódó regénye két nagy közösség, a katolikus és a református gyülekezet belső háborúját örökíti meg. A földrengés rövid időre egymáshoz közelíti a vetélkedő felekezeteket: a katolikus Malárdy Ferenc alispán engedélyt ad rögtönzött protestáns fatemplom építésére, de a katasztrófa elmúltával azonnal le akarja bontatni a templomot, sőt saját maga ragad fejszét, s vágja bele a templomba. Romboló gesztusa megpecsételi a közösség sorsát, Guthai Táde református lelkész megátkozza Malárdyt, de azt ő sem tudhatja, hogy az átok épp a saját elveszett fia közreműködésével teljesedik be. Malárdy alispánná választásának évfordulóján, egy városi ünnepségen jelenik meg először az a jóképű fiatalember, aki Kadarkuthy Viktor néven mutatkozik be, és megváltoztatja a Malárdy família sorsát.  A fiatalember gyorsan belopja magát a családtagok szívébe, főképp a család szemefényéhez, Hermiához fűzik érzékeny szálak. Malárdy nem akar a lánya boldogságának útjába állni, ezért beleegyezik Kadarkuthy és Hermina házasságába. Az ifjú férj azonban álnevet visel, s az ellenséges protestáns család leszármazottja.  Apja, Guthai Thádé, református lelkész az esküvőn leleplezi a fiát, és magával viszi. Romantikus kalandok, intrikák sorozata követi egymást Jókai történetében, a történet végére azonban kioldódnak a konfliktusok, azt is mondhatnánk, hogy szomorú happyend.

A csengő különlegessége az, hogy egyike a ritka kincsnek számító kamaraoperáknak, és az is, hogy szövegét maga a zeneszerző írta. Különleges élményeket tartogat tehát Don Annibale patikus bohó története. Egy pillanatkép szemtanúi lehetünk: a friss házasoknak egyetlen éjszakájuk van együtt, a férjnek hajnalban utaznia kell. A fiatal szerelmes, Enrico egész éjen át feltartóztatja az idősödő férjet, Annibalet a hitvesi ágytól. Ugyan miért? A megfejtés igen egyszerű: szerelmes a fiatal és szép újdonsült menyasszonyba, Serafinába. A patika csengője tehát háromszor szólal meg, Enrico háromszor ölt álruhát. Negyedszerre már magát adja, és a postakocsi indulására figyelmezteti a pórul járt férjet. Ő megy, a fiatalok pedig maradnak...

1940-ben a budapesti Operettszínházban bemutatóra készülődtek. Eisemann Mihály legújabb művét vitték színre, főszerepben Kiss Manyival. Az előadás elkezdődött és egyszer csak Kiss Manyi hangja töltötte be a teret: „Jaj de jó a habos sütemény…” Ugye, hogy ismerős? A szavakkal együtt rögtön bekúszik a dallam is. Eisemann darabja nem egy klasszikus operett, nincs hatalmas énekkara és tánckara. Amije viszont van, az a fülbemászó dallam és a magával ragadó történet Bán Sándor tenoristáról és az őt bálványozó bakfisokról.