1940-ben a budapesti Operettszínházban bemutatóra készülődtek. Eisemann Mihály legújabb művét vitték színre, főszerepben Kiss Manyival. Az előadás elkezdődött és egyszer csak Kiss Manyi hangja töltötte be a teret: „Jaj de jó a habos sütemény…” Ugye, hogy ismerős? A szavakkal együtt rögtön bekúszik a dallam is. Eisemann darabja nem egy klasszikus operett, nincs hatalmas énekkara és tánckara. Amije viszont van, az a fülbemászó dallam és a magával ragadó történet Bán Sándor tenoristáról és az őt bálványozó bakfisokról.

A történet során három idős ember, a „vasnemzedék” nyugdíjas napjait követhetjük nyomon. Egy zsúfolt, XX. századi lakótelepen vagyunk, a padon két férfi és egy nő üldögél. A szelíd asszony mellett a valaha büszke, tettre kész, bátor katona, megbízható munkásember férfiak mára már megtört, mogorva, reszketeg bácsikká szürkültek. Mindhárman magányosak, ezért barátok lesznek. A kiüresedettség helyét lassanként az életszeretet érzése váltja fel. Néha ennyi az élet: néhány szó a hasonlóról, megértés és megértettség, erről mesél az előadás is. Az előadás hossza szünettel: 125 perc

Egy fiatal polgárlány nem könnyű mindennapjait éli, karnyújtásnyira a megvetett, megpecsételt kárhozattól, ahova a szegénysorsú fiatal lányok jutnak. Kiváltképp, ha éppen az édesanyja a kerítő, és nővérei már régen beléptek az „üzembe”. Mayer Fanninak azonban a sors kezet nyújt egy magyar nábob személyében. Az életet azonban nem a mesei fordulatok építik: a jószándékú férfi nem egy bibliai nábob, hanem egy megtért, tékozló mágnás, egy idős nemes: Kárpáthy János, aki maga is a megváltást keresi. Két kiutat kereső ember szomorú találkozása ez, amely mégis megnyitja a szívet egy szerethetőbb jövő felé.