„Egy nép legjobban a népdalain keresztül ismerhető meg” – vallotta Kodály Zoltán, akinek egyfelvonásos daljátékát 1932-ben mutatták be először a Magyar Állami Operaházban. A Székely fonó különlegessége, hogy nem egy történetre épül, hanem a magyar népdal számos kincsként továbbörökített dallamát fonja össze egyetlen füzérbe, népi eposz jellege pedig a XIX-XX. század érzésvilágát tárja a nézők elé a maga szomorkás, vágyakozó, mégis hittel teli melódiáival. Kodály remekművének köszönhetően a népzenei töredékek egységgé válnak és joggal érezzük, hogy nincs is jobb hely az egymás utáni vágyódásra, mint a csitári hegyek.

Egy színpadi előadás, amelyet hatalmas sikereket megélt film hívott életre. Az Esőember a szeretet felé vezető útról szól, arról a felszabadulásról, amit a materialitás levetkőzése jelent.

Izgalmas előadás a négy földrészen járt, számos ország történetében nyomot hagyott XVIII. századi magyar utazóról, hajósról, katonáról, földrajzi leíróról. Gróf Benyovszky Móric viszontagságos életét először Jókai Mór örökítette meg, a musicalt az ő kötetei alapján írta Szikora János, Nagy Tibor Magnus zeneszerző és Bradányi Iván dalszövegíró, illetve az eredeti szövegkönyv írója, Pozsgai Zsolt. Az utazó emlékét változatos legendák sora övezi, a darab ezek összegyúrására tesz kísérletet. Az előadást a színház igazgatója, Szikora János rendezi, aki egyszerre állít majd emléket a kalandvágyó magyar nemesnek, az orosz hadifogolynak, a madagaszkári királynak és a diplomatának, aki személyesen ismerte Mária Teréziát, XVI. Lajost, George Washingtont és Benjamin Franklint. A főszerepet György-Rózsa Sándor alakítja, aki egyszer már Benyovszky bőrébe bújt az ősbemutatón, szerelmét Kiss Diána Magdolna játssza.