A király beszéde

A történet két szélhámosról szól: Lawrence úriember, akiről könnyen elhisszük, hogy nemesi sarj, egy száműzött uralkodó; Freddy Benson azonban kisstílű. Meséjében szegény, beteg nagymamájának gyűjt könyöradományokat. Kettejük barátsága akkor kezdődik, amikor kiderül, hogy mindketten a Riviérán kívánnak turistákat kifosztani, és rájönnek, hogy szövetkezve könnyebb. A Steve Martin és Michael Caine játékával fémjelzett film nem véletlenül ihlette meg a „színházcsinálókat”. A fordulatokban gazdag és rendkívül humoros történet kiváló zenével fűszerezve robbant be a Broadwayre, útját azóta is töretlen nevetésorkán, tapsvihar és díjeső övezi.

Egy színpadi előadás, amelyet hatalmas sikereket megélt film hívott életre. Az Esőember a szeretet felé vezető útról szól, arról a felszabadulásról, amit a materialitás levetkőzése jelent. Két egymásra utalt testvér közös úton indul el. Charlie ugyanis apja halála után nemcsak azt tudja meg, hogy mindössze néhány rózsabokor és egy rozzant autó az öröksége, hanem megismeri a hárommillió dollárnyi vagyonra szert tevő örököst is, aki nem más, mint az eltitkolt, intézetben élő Savant-szindrómás bátyja Raymond. A pénz megszerzésének reményében gyámságot vállal felette, majd kezdetét veszi közös életük.

Szeretettel, a család Egy átlagos család. Magyarország. Ünnep. Örökség. Megszokott, végtelenségig ismételt mondatok. „olyan vagy, mint az apád” „te tudod, kislányom” „ennyi lenne a dolgod” „mindent feladtam érted” „egy dolgot ér el egész életében” Hol a gyökerük ezeknek a kijelentéseknek? Hogyan születik meg egy ilyen erős gondolat, mely kihatással lehet az egész életünkre; majd mindez hogyan adódik generációról generációra évtizedeken át? Egy-egy szó, attitűd, vagy pusztán a figyelem, amivel a szülő vagy nevelő helyzeteket kezel, virágokat ültethet vagy épp hegeket hagyhat a gyermeki lélekben, melyeket aztán egész életünkben hordozunk és adunk tovább. Az előadás olyan hatásokkal foglalkozik, melyek lerakódnak a pszichénk belátható és tudattalan zugaiban, és olykor marionett bábuként emelik ütésre a kezünket, nyitják szavakra a szánkat. Egy transzgenerációs időutazás révén olyan családi viszonyokba nyerhetünk bepillantást, amelyek a körülöttünk és bennünk feszülő viselkedési mintázatokra hívják fel a figyelmet. Ezáltal könnyebben felismerhetjük, ha részesei vagyunk egy bántalmazó kapcsolatnak, mérgező közegnek, így tudunk segítséget kérni, hogy lazíthassunk rajtuk. Illetve, ha már benne vagyunk, a feldolgozási folyamatot és a gyógyulást is könnyebben el tudjuk kezdeni. Vajon újraírhatjuk legmélyebb berögződéseinket? Átalakíthatjuk örökölt kényszereinket szabad döntésekké?