A hőstenor

Ken Ludwig: Primadonnák Bohózat 2 részben

Arany János és Petőfi Sándor igaz barátok, úgy is mint pályatársak, és úgy is, mint emberek. E két költőóriás a barátságot választotta a versengés helyett, költői lelkiismeretük, a nép, a haza és a szabadság ügye melletti kiállásuk, valamint egymás tehetsége iránt érzett kölcsönös rajongásuk vezette őket. Sándor jelzőtűz volt, János őrláng. A tüzeik már régen kihunytak, de a fényük örökké világít. E zenés színmű nekik állít emléket.

Szeretettel, a család Egy átlagos család. Magyarország. Ünnep. Örökség. Megszokott, végtelenségig ismételt mondatok. „olyan vagy, mint az apád” „te tudod, kislányom” „ennyi lenne a dolgod” „mindent feladtam érted” „egy dolgot ér el egész életében” Hol a gyökerük ezeknek a kijelentéseknek? Hogyan születik meg egy ilyen erős gondolat, mely kihatással lehet az egész életünkre; majd mindez hogyan adódik generációról generációra évtizedeken át? Egy-egy szó, attitűd, vagy pusztán a figyelem, amivel a szülő vagy nevelő helyzeteket kezel, virágokat ültethet vagy épp hegeket hagyhat a gyermeki lélekben, melyeket aztán egész életünkben hordozunk és adunk tovább. Az előadás olyan hatásokkal foglalkozik, melyek lerakódnak a pszichénk belátható és tudattalan zugaiban, és olykor marionett bábuként emelik ütésre a kezünket, nyitják szavakra a szánkat. Egy transzgenerációs időutazás révén olyan családi viszonyokba nyerhetünk bepillantást, amelyek a körülöttünk és bennünk feszülő viselkedési mintázatokra hívják fel a figyelmet. Ezáltal könnyebben felismerhetjük, ha részesei vagyunk egy bántalmazó kapcsolatnak, mérgező közegnek, így tudunk segítséget kérni, hogy lazíthassunk rajtuk. Illetve, ha már benne vagyunk, a feldolgozási folyamatot és a gyógyulást is könnyebben el tudjuk kezdeni. Vajon újraírhatjuk legmélyebb berögződéseinket? Átalakíthatjuk örökölt kényszereinket szabad döntésekké?