Carlo Collodi – Litvai Nelli: Pinokkió
mesejáték
Az előadás időtartama: kb. 130 perc (egy szünettel)

PINOKKIÓ:

 „Collodi Pinokkiója egy irodalmi csoda…” (Elémire Zolla)
Részlet Carlo Collodi Pinokkió című regényéből
„Ahogy hazaért, Dzsepettó rögtön előszedte a szerszámait, és nekiült, hogy kifaragja a tuskóból a bábut.
"De milyen nevet adjak neki? - mormolta magában. - Tudom már: Pinokkió lesz, így fogják hívni, Pinokkiónak. Szerencsés név; ismertem egy családot, abban mindenkit Pinokkiónak hívtak: volt Pinokkió papa, Pinokkió mama, Pinokkió gyerekek, és mindnek jól ment a sora, akadt köztük, aki néha-néha egy egész hatost összekoldult egyetlen napon!"
Ha már megvan a név, legyen meg mielőbb a gazdája is. Az öreg hát alaposan nekilátott, és csakhamar elkészült előbb a haj, aztán a homlok, aztán a két szem.
Csak azt találta Dzsepettó fölöttébb furcsának, hogy ez a két szem, mihelyt elkészült, nyomban meg is mozdult. Megmozdult, rászegeződött, és elkezdte mereven bámulni.
Sehogy se tetszett neki a fából faragott szempárnak ez a nagy figyelme.
- Hát te meg mit bámészkodol így, ha egyszer fából vagy?! - dohogta.
Semmi válasz.
Erre folytatta a munkát, a szemek után kifaragta az orrot. Amint kifaragta, az orr egyszeriben nőni kezdett, nőttön-nőtt, akkorára, mintha abba se akarná hagyni a növekedését.
"No, majd segítünk rajta" - gondolta Dzsepettó, és lefaragott belőle egy darabkát. De az orr nyomban tovább nőtt, mindig valamicskével nagyobbra, mint amekkorát Dzsepettó leszelt belőle.
Látva, hogy nem bír vele, letett róla, hogy megrendszabályozza, és faragni kezdte a bábu száját.
Még el se készült egészen, a szemtelen száj máris elkezdett vigyorogni meg fintorogni Dzsepettóra.
- Ne röhögj! - szólt rá bosszúsan Dzsepettó.
De mintha csak a falnak beszélt volna…” (fordította: Rónay György)
Honnan származik a Pinokkió név?
Dzsepetto azt mondja, hogy azért választja bábujának ezt a nevet, mert ismert egy hasonló nevű családot. Pinokkió neve azonban beszélő név, sok mindent elárul viselőjéről.
Toszkán dialektusban a pinocchia mandulafenyőt jelent, ami arra utal, hogy Pinokkiót fahasábból faragták ki.
A Pino a Giuseppe név becézett változatából, a Giuseppinóból ered. A Gepetto név is – melyet a regény fordítója, Rónay György magyar írásmóddal Dzsepettóvá változtatott – a Giuseppe egyik változata.  Az idős mester tehát kis teremtményének, saját nevét adja.

A SZERZŐ:
Carlo Collodi (1826-1890)
Édesapja szakács, édesanyja szolgáló volt Ginori márkinál. Tíz gyermekük közül Carlo volt a legidősebb, akit a nagylelkű Ginori család taníttatott. Carlo a Colle di Val d’Elsa-i szemináriumban tanult, miközben a Ginori palotában lakott. Később Firenzében hallgatott retorikát és filozófiát. Tanulmányait félbehagyva a Piatti könyvkiadónál kezdett dolgozni, ahol nemsoká szerkesztővé, majd íróvá lépett elő. Számos folyóiratban publikált különböző témákban. Foglalkozott zenével, színházzal, irodalommal. Harcolt önkéntesként a függetlenségi háborúkban. A Pinokkióval vált világszerte ismert íróvá.
 
SZÍNHÁZUNK COLLODI-ADAPTÁCIÓJÁNAK ALKOTÓI:

Litvai Nelli (1946-)

A hazai gyerekszínház ügyének jelentős személyisége. Az ő nevéhez fűződik Collodi Pinokkiójának színpadi változata, mely 1973-as bemutatójával az újszerű színházi törekvések egyik jelképe lett, és bizonyította: a gyermekszínház egyenrangúan fontosnak számít a felnőtteknek szóló előadásokkal. Litvai Nelli későbbi színdarabjain és átdolgozásain is átragyog a gyerekvilág derűje és komolysága, az, amit csak olyan alkotó adhat a színháznak, aki otthon van a mesék birodalmában, és jól ismeri a gyermekek gondolkodását.

Kormos István (1923-1977)

József Attila- és Radnóti-díjas költő. Első könyve, Az égigérő fa (1946) verses meséket tartalmazott, első verseskötete, a Dülöngélünk 1947-ben jelent meg. Ezután hosszú éveken keresztül csak verses meséket írt, mindenekelőtt a Vackor-története szerzőjeként ismerik.

Székely Iván (1950-)

Zenei tanulmányait Sugár Rezső és Farkas Ferenc keze alatt folytatta. Tevékenysége kiterjedt a középkori zene, a folklór, a jazz és az elektronikus zene területeire. Műveire a pánmuzikalitás jellemző.