Az unalom mindennél rémisztőbb - üzeni a nagy játékmester, Georges Feydeau Egy kis jóleső borzongásért sok mindenre képes az ember, például félremagyaráz, megcsal, konspirál, fura helyzetekbe keveri magát. Bármi, csak pörögjön az élet. Feydeau történetében az emberek élete természetes egyszerűséggel csúszik át az abszurdba pusztán néhány tulajdonságuk felnagyításával, ami rávilágít, milyen könnyű is nevetségessé válni az élvhajhászat közben. Így válik az előadás egyszerre szembesítő, ám rendkívül szórakoztató élménnyé a közönség számára.

1940-ben a budapesti Operettszínházban bemutatóra készülődtek. Eisemann Mihály legújabb művét vitték színre, főszerepben Kiss Manyival. Az előadás elkezdődött és egyszer csak Kiss Manyi hangja töltötte be a teret: „Jaj de jó a habos sütemény…” Ugye, hogy ismerős? A szavakkal együtt rögtön bekúszik a dallam is. Eisemann darabja nem egy klasszikus operett, nincs hatalmas énekkara és tánckara. Amije viszont van, az a fülbemászó dallam és a magával ragadó történet Bán Sándor tenoristáról és az őt bálványozó bakfisokról.

János, a tehetséges festő izgatottan várja legjobb barátja feleségét, Jolánt, hogy megfesse a portréját. A találkozás kínos, mindketten próbálnak felülkerekedni egymás iránt táplált, elfojtott szerelmükön. Jolán már éppen készülne modellt ülni, amikor váratlanul megjelenik egy elegáns és sötét tekintetű alak, az Ördög.