„Egy nép legjobban a népdalain keresztül ismerhető meg” – vallotta Kodály Zoltán, akinek egyfelvonásos daljátékát 1932-ben mutatták be először a Magyar Állami Operaházban. A Székely fonó különlegessége, hogy nem egy történetre épül, hanem a magyar népdal számos kincsként továbbörökített dallamát fonja össze egyetlen füzérbe, népi eposz jellege pedig a XIX-XX. század érzésvilágát tárja a nézők elé a maga szomorkás, vágyakozó, mégis hittel teli melódiáival. Kodály remekművének köszönhetően a népzenei töredékek egységgé válnak és joggal érezzük, hogy nincs is jobb hely az egymás utáni vágyódásra, mint a csitári hegyek.

Egy színpadi előadás, amelyet hatalmas sikereket megélt film hívott életre. Az Esőember a szeretet felé vezető útról szól, arról a felszabadulásról, amit a materialitás levetkőzése jelent.

A történet középpontjában Sára áll, aki jelenleg Ádám párja, akivel egy hosszú kapcsolat lezárása után esett szerelembe. Korábbi párja, Rafi volt, akivel 25 évesen találkozott, ez volt az első tartós párkapcsolat mindkettejük életében, összesen nyolc évig tartott, ám nem problémáktól mentesen. Rafi ugyanis erős befolyással volt Sára személyiségének alakulására, döntéseinek meghozatalára. A kapcsolatból egy idő után ki kellett törnie, de ezt nem tudta egyedül megtenni, úgy érezte, szüksége van egy megmentőre, és akkor találkozott Ádámmal. A megmentő – áldozat szerep ugyanakkor szintén rejt veszélyeket, és a legritkább esetekben alakít ki egyenrangú viszonyokat egy párkapcsolatban. Sára egyre inkább azt érzi, hogy nincs saját akarata, kiszolgáltatott mások befolyásolási szándékaival szemben. A helyzetet csak bonyolítja, hogy mind Rafi, mind Ádám Sárát vádolja azzal, hogy alapvetően manipulatív a viselkedése. A történet nem kíván igazságot tenni a szereplők között, a valóság kibogozását a nézőkre bízza, akik az előadás több pontján résztvevőként beszélgethetnek a szereplőkkel, kideríthetnek és ütköztethetnek tényeket, feltárhatják a múltat, és akár tanáccsal is elláthatják a karaktereket.